Hőforrás

Hőforrás
A család + egy uncsitesó

2015. augusztus 4., kedd

Itt a nyár!

Adósak vagyunk a bejegyzésekkel. Ezerrel tombol a nyár, a gyerekek már több, mint két hónapja itthon és Zita is egy hónapja. Minden reggel közös edzéssel kezdünk, zenével, ahogy kell. Feltölt bennünket energiával a testmozgás, így az egész nap vidáman telik. Közben dolgozom délutánonként. Tanulunk is, ki-ki izlandit, angolt vagy matekot. Esős napokon (néha akad) mozizás (+nasi). Kellemes a klíma, nincs őrült meleg, de ha süt a nap, akkor rövidnadrág és póló. A strandon ugyanúgy lebarnultunk, mint bárhol máshol.
Hol is kezdjem? Áprilisban írt a főbérlő, hogy kapott a villamos művektől egy melegvíz számlát, ami "elképzelhetetlenülmagas" összeg, ezért ezt nem az ő felelőssége. (több, mint 80.000.- koronáról beszélünk, ami nem kevés, azt tekintve, hogy itt igazán olcsó az energia és a főbérlő átalányt fizet havonta e mellett) Mondtuk neki, valami nem stimmel, mert ennyit, egyszerűen nem tudsz elhasználni. Na most ő lustipisti volt és nem foglalkozott vele, viszont nekünk ki kellett köhögni a 70%-át, mert a szolgáltató elengedte a maradékot. Egy hete kopog az alattunk lakó és kérdezi: "Fűtünk? Mert nála meg lehet pusztulni, olyan meleg van, a közös helységben a lakásunk órája meg pörög, mint a búgócsiga." Hirtelen sürgős lett mindenkinek írnia egy e-mailt szeretett főbérlőnknek, aki hétfőn meg is jelent egy szerelő társaságában. Majd valami készülékkel bemérték és megtalálták, hogy az alattunk lakó konyhája alatt csőtörés van és folyik el a meleg víz. (innen a meleg meg a pörgés) Most javítják a hibát, a szomszéd szerencséjére éppen Spanyolországban nyaral, csak a kulcsot kellett itt hagynia. Úgy tűnik a pénzt is visszakapjuk, mivel nem a mi hibánkból történt a fogyasztás.
Sikerült kivennem 2x3 napot júliusban. Családi nyaralásként sátrazás mellett döntöttünk. Az első alkalommal 180 km távolságban autóztunk el (egészen Vík-ig) és minden utunkba akadó látványosságot megnéztünk. Vízesések (Seljalandfoss, Skógarfoss), templomok, fekete tengerpart, különleges sziklák, 2010-es vulkánkitörés múzeum, farmok, lávamező, elhagyott amerikai repülőgép roncs a tengerparton, kiránduló helyek, uszoda minden nap. Külön kiemelnék egy Þakgil nevű kempinget a hegyek között a völgyben, sajátos klímával, messze a főúttól. Lásd fényképek.


Sok templom közül az egyik
Skógarfoss
Nemrég még repült
Farmerlány
Fekete homokos tengerparton
Szivárvány alatt
Seljalandfoss
A második utunkon túrákat terveztünk, szintén sátras alvással. Míg az első kalandunkon a vízesés tövében aludtunk (egész éjszaka pisilnem kellett), addig a második túrán egy tó partján. Igazán hidegek az éjszakák a szabadban, pulóverben és nadrágban bújtunk be a hálózsákba. Első nap felmásztunk a Glymur-höz, Izland legmagasabb vízeséséhez. A második nap túráztunk a hegyekben és megnéztük Akranes városát (lazultunk a tengerparton). Egyébként ott található a világítótorony szépségverseny harmadik helyezettje (mármint a világon).


Bolondozás a Seljavallalaug-ben
Átkelés I.

Átkelés II.
Van kilátásunk
Þakgil
A legmagasabb
Lupina mező
Az a híres 3, helyezett
Egyébként a gyerekek könyvtárba járnak, 2-3 naponta uszodába (fürdőbe) megyünk, nagy séták a városban sok-sok játszóterezéssel. Ha egy szabad napom akad (általában 6 nap dolgozok egy héten), akkor a környéken, a város körül akad látnivaló bőven, így túrázunk. Egy szép napos délelőttön a tengerben is fürödtünk, na meg a a tengerparton játszottunk.
Most készülünk az iskolakezdésre, két hét múlva Zita testvéréék jönnek két hétre, szeptember elsején kezdem az edzői munkát a KR-ben. Szóval megy minden a saját medrében.


Azért akad erdő is

Különleges sziklák

Snæfellsjökull (gleccser)

Beachrelax

Brügi a beachen

Grilleztünk

Sós fürdő

Brügi II.

Foci