Hőforrás

Hőforrás
A család + egy uncsitesó

2014. december 7., vasárnap

Kezd beindulni az életünk

Múlt hét csütörtökön mindenki megkapta a kennitalát. Vége a turistáskodásnak. Egyébként 7 év itt tartózkodás után egy vizsgával megszerezhető az állampolgárság (és a magyarról sem kell lemondani, mint Norvégiában). Banki ügyintézés, iskolai ügyintézés. Futjuk újra az ismerős köröket.

Zitának tegnap volt az első munkanapja. Csendesen telt el, aranyosak a gyerekek, megszerették őt. Azt mondták, hogy ez egy hektikus nap volt, nem egy szokásos első nap, elnézést kértek érte. De annyi stresszben eltöltött év után az itteni nyugalmat nem könnyű megszokni.

Az én munkaadóm változott, mostantól Hilton Reykjavík Spa. Igazából minden maradt a régiben, csak a spa-t újítják fel és új egyenruhát kapunk. A takarítást és a mosást kiszervezték külsős cégnek.
Hétfőn rajtolunk az ünnepek körüli sok munka reményében.

Egy Seltjarnarnes-ben (területileg Reykjavíkkal egyben, de közigazgatásban és lélekben különálló sznob falu) lévő gyerektorna teremben, mint masszőr, sikerült felkerülnöm a szolgáltatáslistára. Jövő héten kimennek a hírlevelek és december közepén tartunk egy nyílt napot. Januárban indul a meló.

A felettünk lakóktól kaptuk, mindenki külön. Tejszínhabbal töltött palacsinta és nyalóka

A Lucáék matek könyvében egy ábra, amin a szögeket tanulják. Hát nem vicces?

Azért így sokkal szórakoztatóbb...

Itthon sütöm a kenyeret. Van hogy paradicsomosat, simát vagy magosat....

Luca első fejpántja, amit ő kötött :) Nagyon büszke rá, már a másodikat köti!

Hát ilyen finomságokat is sütünk, a disznó itt elég olcsó és sokféleképpen el lehet készíteni.
 A hétvégén elmentünk sétálni és nagyon sokat havazott előtte is és közben is. Ilyen hópelyhek estek. Ezt azért nem mondanám jégesőnek, de ahhoz hasonlított. A pelyhek kemény kis gombócok voltak, amik meg is maradtak utána. A gyerekek hógolyót gyúrtak belőle, és amikor eldobták, széthullott megint apró kis gyöngyökre :)



ARIEL :)


Délután 2 körül...


A vihar ilyen tengeri növényeket sodort partra.

Soma Apával

Ma ilyen gyönyörű idő van, süt a nap és tiszta az ég :) Az utcánk végén a tenger.

A másik irányban a hegyeket látjuk.

A tengerparti sétányt egy kicsit behavazva

És egy repülőgép leszállás közben
Borka szülinapjára 6 kislány jött el, de tanulnunk kell még az itteni szokásokat. Ha az osztályban osztod ki a meghívókat, akkor kötelező minden lányt (ha lány vagy) vagy minden fiút (ha fiú vagy) vagy az egész osztályt (ha vegyesen hívsz) meghívni. A lányok kidíszítették a lakást, Zita készült tortával és kajával. Jó érzés volt látni, ahogy kicsi lányom összegabalyodva, hatalmasakat kacagva játszik az "idegen" kislányokkal.

Itt még csak a szűk család, a születése napján. Nem számított rá :)

Pizzáscsiga készül a gyerekes szülinapra

Ananászos vaníliás torta

És a lányok....

Viccelődtek

Táncoltak
1991 óta nem érte el olyan vihar a szigetet, mint amilyet vasárnap kaptunk. A legszerényebb előrejelzések is 140-160 km/h szelet jósoltak. A kevésbé védett helyeken a katasztrófavédelem e-mailben vagy sms-ben értesíti a lakókat, hogy ragasszák az ablakokat, törés esetén ne okozzon balesetet. A hírek ellenére az élet nem állt meg, minden ment a maga útján. Gyereket egyedül nem lehet ilyenkor az utcára engedni, elviszi a szél. Félelmetes estét töltöttünk, alig tudtam aludni, de a ház nagyon bírta.

Reykjavík is készül a karácsonyra. Mindenhol kórusok énekelnek, tele a város karácsonyi programokkal, előadásokkal. Mivel olcsó az energia, nem spórolnak a díszkivilágítással. Szerényen kidíszítettük mi is a lakást, gyertyákkal, ünnepi fényekkel, saját magunk készítette díszekkel.



Az első emelet a miénk.

Vásároltunk magunknak tőkehalmáj olajat. Kétféle megoldás létezik, folyékony és kapszulás. Az A és D vitamin miatt fontos táplálékkiegészítő. Kevés természetes fény éri a szervezetet, ezért ezeket a mikroelemeket pótolni kell. A héten két nap is beleszaladtunk az egész nap sötétségbe. Feljön a nap 10 óra után, de ha borult az idő, szinte semmit nem érzékelsz belőle. Olyan, mintha egy jól kivilágított városban lennél erős szürkületben. Akár egy hétig is lehetsz fény nélkül, ha reggel bemész dolgozni és este jössz haza (mint az átlag dolgozó) és a munkahelyeden zárt helyen tartózkodsz (lásd: Nordica Spa)

És a hétvégi sétánkról pár kép:




Itt 11 óra körül van. Azt hozzá kell tennem, hogy borult idő volt szombaton.


Többen jelezték, hogy rózsaszín a blog. Mármint túl szép (hogy igaz legyen?). Az elején megbeszéltük, nem írunk semmi lehúzót, nem szólunk le senkit és semmit. Csak a jóra akarunk koncentrálni. Ami, nem jelenti azt, hogy nincs rossz vagy nem látjuk. Mi (Zita és én) szükségesnek látjuk a rosszat, megoldandónak, feladatnak, lehetőségnek. Sok nehézség ér bennünket, de megyünk előre, mert céljaink vannak. Nem könnyű összepakolni és eladni mindent, és 3 gyerekkel kiköltözni egy idegen országba. Kevesen vannak azok, akik belevágnának egy ilyen kalandba. Van erre egy jó mondás: Aki akar valamit az utat keres, aki nem, az kifogást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése