Hőforrás

Hőforrás
A család + egy uncsitesó

2014. november 24., hétfő

A mindennapi élet Reykjavíkban

Ma reggel hazament Anyukám. Elkísért minket, hogy az első szűk 3 hétben itt legyen, segítsen és egyengesse utunkat. Jó volt, hogy itt volt, a gyerekek is örültek. Látta hová járnak suliba, hol lakunk és szerencsére nagyon tetszett neki :) Hajnalban 3:30-kor vették fel tőlünk kb. 5 percre egy szállodánál, szakadó esőben és szélviharban kísértem ki. Ahhoz képest, délelőtt (amikor írom a blogot), szikrázó napsütés van és nincs szél. Ilyen változó itt az időjárás.

A gyerekek még mindig nagyon szeretnek iskolába járni.
Reggel, indulás előtt Borkával

Luci még álmos fejjel....

Ők sokkal előrébb járnak tárgyi tudásban, mint az itteni gyerekek, ezért van idejük az izlandi nyelvtanulásra koncentrálni. Borka és Luca nagyon szorgalmasak, sokat tanulnak itthon is, előre tanulnak. Szeretik, mert szeretnék, hogy a barátnőik minél hamarabb megértsék őket. Soma kemény dió. Annyira sikerült lelazulnia és élveznie az ittlétet, hogy a tanuláshoz elég sokat kell noszogatni. Vele le kell ülni és kérdezni, tanulni vele, amit azért nem bánok, mert így én is gyakorolok és tanulok. Az ő kiejtésük már most sokkal jobb, mint a miénk és attól tartok mindig is az lesz :)
Reggel bementünk a suliba és beszéltünk a tanárokkal és ők is megerősítettek abban, hogy nagyon nyitott, bátor gyerekek. Próbálnak mindent elmagyarázni kézzel, lábbal és nem félnek semmitől. Szerintük nagyon gyorsan haladnak, ehhez itt nincsenek hozzászokva :) Kértük, hogy adjanak még több feladatot mert szívesen csinálják és így gyorsabban haladhatnak a nyelvtanulásban. Mást nekik egyenlőre nem kell tanulniuk, mert sokkal előrébb járnak mint az osztálytársaik. Azt láttuk, Somával olyan sokat foglalkoznak, hogy jól érezze magát, hogy már "kellemetlen" volt, mintha minden körülötte forogna. Külön foglalkozásokat találnak ki neki, hogy ne érezze kirekesztve magát.
Az iskolai úszásórákat nagyon szeretik. Kb. 30 percet úsznak, utána beülnek a meleg vizes medencébe és lazulnak. Utána persze senki sem szárít hajat, szóval vizes hajjal mennek vissza a suliba, még a lányok is. Hát ehhez még alkalmazkodni kell.

Sportolni nagyon szeretnek és úgy tűnik befogadták őket. Luca pizza partin volt az egyik edzés után.



Borkának pedig a pénteki úszás edzés helyett korcsolyázás volt a program. Ide én is elkísértem:

Egy kis segítség...

A végén már egyedül is ment

Közös fotózkodás

Rengeteg korcsolya és sisak annak, aki kölcsönözni szeretne

VAN ÁLLÁSOM! A múlt héten sikerült elhelyezkednem egy bölcsődében. 0,5 és 2 év közötti gyerekekre kell vigyázni, dadus néni leszek. Folyamatosan jelentkeztem az állásokra, tulajdonképpen mindenre, amire egy pici esélyt láttam. Az óvodákból kaptam visszajelzéseket, hogy sajnos izlandi nyelvtudás nélkül nem vesznek fel, mert sokat kell beszélni a gyerekekhez és tanítani is kell őket az anyanyelvükre. Nem adtam fel a tervemet (mert már otthon elhatároztam, hogy kis gyerekekkel szeretnék foglalkozni) és elküldtem az összes (96) óvodának az önéletrajzomat, referenciáimat és motivációs levelemet. Visszaírtak ebből a bölcsődéből, ami egyébként tőlünk kb. 200 méterre van az út túloldalán, és bementem egy interjúra. A vezetőnő körbevezetett és megmutatta, hogyan működik itt egy bölcsi. Ha nem esik. a gyerekek kint alszanak a babakocsiban, egyébként pedig a földön lerakott szivacsokon. Ebédidőben pedig egy kis félköríves asztalt ülünk körbe (én és 4-5 pici) és egymás után tenni kell a szájukba a falatokat. Nagyon édesek voltak, persze egy kis sírással megspékelve :) Minden nap mennek kirándulni, sétálni, aki nem tud még menni, azt egy kis 6 személyes kocsiban tolják. Erről majd később töltök fel képeket. Szóval megbeszéltük, hogy milyen tanterv szerint tanítanak és azt is, hogy december 2.-án kezdek. A kolléganő, aki elmegy 15.-én, így be tud tanítani, mert lesz együtt két hetünk. Kíváncsian és izgatottan várom a feladatot, biztosan kihívás lesz, főleg úgy, hogy még nem beszélem a nyelvet.

Voltam egy szállodában is állásinterjún, ott takarítani kellett volna műszakokban (minden második hétvégén például), ezért inkább az óvodai munkát preferáltam. A fizetés is magasabb a bölcsődében, de kíváncsiságból elmentem az interjúra, vajon ott mit tudnak ajánlani. Egyébként Izland legdrágább szállodája, az egyetlen design szálloda a szigeten. Megírtam a nőnek, hogy elfogadtam egy másik állást és kedvesen visszaírt, hogyha az nem jönne be csak hívjam, bármikor felvesz és ad munkát :)

Gábornak intézzük a masszőr licencét, elég nehézkesen megy, de nem sikerülhet minden egyből. Ez az első nehezebb akadály, amit itt meg kellett oldanunk, de sikerült leleveleznünk és minden rendben lesz, csak idő kérdése. Addig is van munkája a Hiltonban és szerencsére szeretik és megbecsülik. Mint mindenhol, ez is hozzáállás kérdése.

A napjaink gyorsan telnek. Délelőtt munkát keresünk, tanulunk, főzök. Délután 13:40-kor végez Borka, a többiek 1 órával később jönnek. Utána edzésre kísérünk és várunk :) Jövő héttől már egyedül kell mindenkinek megoldania az edzésre járást, bár Borkáért el tudok menni munka után.

Sok halat eszünk, bár vasárnap sütöttem hamburger zsömlét, és vettünk hamburger húst. Itt a húspogácsa 100% hús, semmivel nem ízesítik. Még Anyukám is azt mondta, hogy ilyen finom hamburgert még soha nem evett :)  Ezt dicséretnek vettem.
Egyébként halat eszünk krumplival, tésztával és sok-sok zöldséggel. Főzeléket is készítettem már, sárgaborsót. Hát néha kellenek az otthon ízei :)

A fölöttünk lakó szomszédokkal jó viszonyt ápolunk. Tegnap hoztak le egy tányér palacsintát, megtöltve tejszínhabbal és házi lekvárral és a gyerekeknek valamilyen nyalóka formájú dolgot. Isteni volt mindkettő, állítólag tipikus izlandi. Szülinapot ünnepeltek.

Mi is ünnepeltünk születésnapot a héten. Borka 9 éves lett. Estére megleptük egy pudingtortával, erre nem számított. Előtte bementünk egy játékboltba és választhatott magának játékot. Ezt sikerült:

Új kisbaba érkezett a családba :)

Megírtuk a meghívókat a szülinapi bulira az új osztálytársaknak, jövő vasárnap tartjuk délután. Kíváncsi leszek, hogy hányan jönnek el és hogy fog sikerülni.

Sokat sétálunk a tengerparton, felmentünk a Perlanba is. Ez a kilátóként, étteremként, kávézóként működő hely egy víztározó, de az egész városra nagyon szép kilátás nyílik. A tetején található étterem 24 óra alatt fordul egyet a tengelye körül.

Hétvégi séta a tengerparton

Nyuszik is vannak

A városi reptér mellett lakunk, ezért rengeteg ilyet látunk :)

A beach

Vannak bátrak :)

1 megjegyzés:

  1. Nem is tudjátok elképzelni,h mennyire örülök ezeknek a beszámolóknak!
    A végére mindig "opálos" a szemem... a látásom meg homályos - mint mindig;-)

    VálaszTörlés