Az élet itthon

Mi még itthon vagyunk. Pedig lélekben és szívben már ott vagyok Gáborral, mert úgy teljes a családunk, ha mindenki együtt van.

Most jött el az az idő, amikor nagyon elkezdett hiányozni. Azt azért be kell ismernem, hogy sokkal könnyebben telt az eddigi 2 hónap úgy, hogy minden nap tudtunk Skype-on beszélni. Az az érzése van az embernek, hogy ott van a nappaliban, ülünk egymással szemben és beszélgetünk. Igazából Luca lányom fogalmazta meg tömören azt, hogy miért hiányzik mégis az Apu, a férj és társ.  Arra a kérdésre, hogy mégis mi hiányzik legjobban, azt mondta: „A szaga.” Hát igen, azt nagyon nehéz pótolni, a testi érintkezést, az ölelést.

Eddig Ő mondta el, hogy mik történtek vele eddig, ahhoz képest nekünk viszonylag eseménytelenül telnek a megszokott hétköznapok. A gyerekeknek gyorsan telik az idő, nem igazán várják az indulást, hogy őszinte legyek. Ők nem látják még ennek előnyét, csak a hátrányát. A barátok hiányát, a rokonok, közeli családtagok „elvesztését”. Az elején, amikor először leültünk velük megbeszélni az utazást és új életünk alakulását, megijedtek. Azt gondolták, hogy ez örökre szól, hogy soha többé nem találkozhatnak a Mamával, Papával, Nagyival és az unokatesókkal. Aztán persze megnyugtattuk őket, hogy próbálunk minden nyáron hazajönni és a Skype segítségével napi szinten tarthatjuk a kapcsolatot. Természetesen bárki jöhet hozzánk látogatóba, szívesen látjuk és várjuk! A mai napig küzdök azzal, hogy elmagyarázzam nekik, hogy csak rajtuk múlik, mennyire halványodik vagy múlik el egy baráti kapcsolat. Próbálok beléjük erőt önteni azzal, hogy elmondom nekik, tudom, hogy könnyen fognak barátokat találni a hobbijukon, a sporton és a nyitottságukon keresztül.

Bennem még nem tudatosult az itthon elhagyása, a barátok, rokonok hiánya. Biztosan eljön az a pont, amikor az új kaland élménye és a hirtelen kultúrsokk érzése elhalványul és rám tör a szomorúság és hiány az itthon hagyottakért. Na, akkor kell majd egymásba kapaszkodnunk és magabiztosan átsegítenünk a másikat a nehezén. Tudom, érzem, nekünk ez sikerülni fog! Mi egy nagyon szilárd egységet alkotunk és próbáljuk ezt szeretettel, megbecsüléssel és nagyon sok befektetett munkával megőrizni.

Itthon rengeteg elintézni való dolog maradt. Intézem a banki hitelünket, a lakásbérléssel járó dolgokat, az autó eladását, a diplomák felülhitelesítését, végzettséget igazoló hivatalos iratok kikérését, hivatalos fordítások intézését. Néha nem tudom hol áll a fejem. Próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy ne felejtsek el semmit. Nem szeretném azt, hogy már Izlandról kelljen kérni Anyukámat, hogy intézzen el olyan dolgokat, amiket én is megtehettem volna. A gyerekek nagyon aranyosak, kedvesek. Egyedül tanulnak, bepakolnak, egymást terelgetik. Így segítenek.

Nyelvet nem tudok itthon tanulni. Annyi minden jár a fejemben, hogy a gondolataim mindig máshol járnak. Egyszerűen nem tudok koncentrálni huzamosabb ideig egy dologra. Viszont sokat olvasok angolul, hogy addig is fejlesszem a szókincsemet és próbáljak angolul gondolkodni. Azt gondolom, hogy ott nagyon gyorsan megtanulható a nyelv, bármilyen bonyolult is. Ha az ember egy bizonyos nyelvi környezetben él, dolgozik, akkor sokkal könnyebb.

Minden ismerősünktől, barátunktól nagyon sok segítséget kaptunk és kapunk még mindig. Bátorítanak és sok sikert, szerencsét kívánnak. Mindenben segítenek, a költözéstől kezdve a gyerekek délutáni elfoglaltságáig. Nem tudom meg tudom-e nekik köszönni elégszer, de itt megteszem.

Nagyon várom már, hogy elteljen ez a nem egészen 4 hét. Bár a repüléstől tartok, de új életünk kezdetét, amit egy nagyon befogadó, szimpatikus országban élünk majd át, nagyon várom. Rengeteg tervünk és célunk van, amit úgy gondolom, hogy el tudunk érni, csak akarni kell. Nagyon.