Hőforrás

Hőforrás
A család + egy uncsitesó

2014. augusztus 6., szerda

Felkészülés

Meg kell mondani. Kinek?
Szülőknek, családnak, iskolának, munkahelyen....Mikor? Mennyit áruljunk el? Hazudjunk? Ne hazudjunk?
És a gyerekeknek?
Velük mindent megbeszélünk a maguk szintjén. A pénzügyi döntéseket is. Amíg kérdeznek, jó. Kapják meg a válaszokat. Amíg biztonságban érzik magukat, jó. Nem szerettük volna, hogy fél füllel hallanak valamit és kombinálnak.
Leültünk és megbeszéltük. Volt sírás is. Azt gondolom megértették, miért döntöttünk így. De el kellett telnie 7 hónapnak, hogy el is fogadják. Most várakozással vegyes izgalommal készülnek.
Családunk vegyes érzelmekkel fogadta döntésünket. Volt, aki megpróbált lebeszélni, volt, aki támogatott, volt, aki magában tartotta gondolatait. Az első információ döbbenetes lehetett számukra, aztán kicsit megnyugodtak, "Messze van az még!", mondták. Most, hogy 8 nap múlva utazok, elindítani a kinti életünket, hirtelen realizálódott: "Ezek nem viccelnek!"
Az iskolában nem akartuk megmondani, gondoltuk, elég lesz az utolsó pillanatban. Mivel gyerekeink tudták, természetesen korán kiszivárgott az információ.
Ha valaki szóba hozta, mindig igazat mondtunk, de mindig csak annyit, amennyit kérdezett.
Januárban (2014) megvettünk 2 repülőjegyet májusra, egy 10 napos második nászútra. Időben kellett gondolkodni, mert turistaszezonban már kevés a hely, azok is drágák. Kinéztünk egy szállást, de nem volt pénzünk kifizetni. Két hónap alatt 74 ezer forintról 240 ezerre emelkedett az ára, ahogy közeledett a szezon. Végül találtunk egy apartmant az első ártól kicsit drágábban.
Vadul vadásztunk a neten azokra az oldalakra, ahol bármilyen információt is találunk az országra utalóan.
A döntést követően októberben angolul kezdtem tanulni. Hiába beszélek jól németül, nem érek vele semmit Izlandon. Márciusig teljesen nulláról indulva bevágtam 3 teljes tankönyvet, minden napot 3 óra nyelvtanulással indítottam. Zita telefonos segítséget nyújtott hozzá.
Közben folyt az információ gyűjtés, egy füzetben írtuk össze, mit kell májusban megnéznünk, utána járnunk, elintéznünk.
A gerendaházat, ahol laktunk, el kellett adni. Ismervén a mai magyar ingatlanpiacot, nem könnyű feladat. Sikerült.
Már nem ott lakunk. Találtunk egy megfelelő albérletet.
Gyorsan telt az idő, rohantak a napok. A májusi 10 napot leszerveztük, édesanyám jött segíteni a gyerekek körül.
Május 5.-én a szülinapomon felszállt velünk a gép Londonba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése