Hőforrás

Hőforrás
A család + egy uncsitesó

2014. augusztus 12., kedd

Felderítés

London szép. Gyalogszülinapnak még szebb. Hosszú nap volt, de amit bele lehet sűríteni, azt megtettük. Még arra is maradt erőnk a végén, hogy egy turisták által nem látogatott helyen megigyunk egy korsó híg angol sört és egy igazi cidert. Angol ismerőseinkkel vacsoráztunk (egyébként egész nap alig láttunk angolokat), majd a reptér vendégszeretetét élveztük, ott éjszakázva.
Fáradtan érkeztünk Reykjavíkba, egyből apartman és ágy, este romantikus tengerparti séta.
Mivel kezdjünk?
Felkerestük a munkaközvetítő irodákat, jártunk a Bevándorlási Hivatalban, a Kennitala (ID number) Hivatalban (nem tudom, hogy hívják), és angol tudásom első mély vize: bementem a Kosárlabda Szövetségbe.
Letalpaltuk az egész várost. Nap végén jól esett lazulni a kéttucatnyi uszoda-fürdő egyikében.
Leveleztünk egy húsüzemmel (ha valaki külföldre dobbant, ahhoz, hogy megvethesse a lábát, ne válogasson a munkákban) és kiutaztunk hozzájuk. Kedvesek voltak, de értésemre adták, hogy túlkvalifikált vagyok. Tapasztalatommal a sportban, a kosárlabdában, valamint masszőr, gyorsan el tudok helyezkedni, ezért nem alkalmaznak, mert úgyis lelépnék 2 hét múlva. Azért ez jól esett, bár munkának jobban örültem volna.
Össze-vissza hebegve habogva egy telefon beszélgetést is bonyolítottam.A Kosárlabda Szövetség kiküldte az anyagomat, a legnagyobb egyesülettől hívtak. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, egy félállás körvonalazódik.
A napok 2/3-át önéletrajzok széthordásával töltöttük, a maradékban "nyaraltunk".
Összes bank, összes brókercég, összes....
Pihenés, városnézés, hétvégén túra, este brügi.
A változatosság gyönyörködtet, ezért a sorrendet variáltuk, közben rengeteg hal és Skyr (még nem tudom elmagyarázni, de egészséges és nagyon finom).
A vége előtt, az uszodában, szólított meg bennünket Belo, igazi pozitív életszemléletű, segítőkész honfitársunk TF-es kolléga, 23 éve Izlandon élő úszóedző (alapban kézilabdázó, edző), akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Sokat segítettek azzal, hogy ő és párja, sokéves élményeiket megosztották velünk, ezzel megerősítve bennünket.
Lejárt a 10 nap. Összegeznünk kellett. Volna.
Érzelmileg nagyon közel kerültünk a kinti léthez. Amit a tudatos énünk felmért és értett, arra a tudattalan énünk ráerősített.
Nem kellett nehéz döntéseket hoznunk.
37 és 1/2 óra múlva indul a gépem új életünk felé.
Elindulok megteremteni az alapokat, hogy a lehető legrövidebb időn belül újra egyesüljön a család.
Az új székhelyem: Capital Region, Reykjavík.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése